Mint már korábban említettem, igen jót tett nekem az a rengeteg mocsok, ami a fejemre ömlött ebben az időszakban. Az indulatok mindig felszabadítják az alkotó energiákat, s ahogy sorra értek a támadások "világmegváltó" körökből, egyszer csak azon kaptam magam, hogy nyoma sincs a korábbi tétovázásnak (lásd: A világmegváltás tévútjain 1992-1993), s határozottan tudom, hogy mit akarok kifejezni, és milyen formát rendeljek mellé. 1994-95-ben Budára jártunk próbálni, s ahogy ott a szűk lukban szorongtunk, azt vettem észre, hogy hetek alatt egy teljes műsor állt össze. Az uraság barátja volt az első, amely megszületett a Franczia forradalom anyagból. A szöveget egy zuglói kiskocsmában mutattam meg Szomszédnak, s annyira tetszett neki, hogy kétszer is fel kellett olvasnom. A régies nyelvezet eleinte még csak poén volt az anarchisták kiakasztása céljából kifolyólag, de aztán egyre inkább kezdtem hinni benne. A "logót" is akkortájt cseréltük le. Svejket, a derék katonát felváltotta Göre Gábor, a lepéndi bíró. A közép-európai életérzés meg az abszurd maradt, de hangsúlyt kapott a nemzeti jelleg, és főleg a haladás-ellenesség, a "leragadtság". (Vesszen a haladás, vesszen a modernség, vesszen a nyugat!) Megjegyzem, ezzel egy csapásra stílusteremtővé váltam, mert nem tudnék róla, hogy ilyen zenét bárhol a világon összehoztak volna ilyen ideológiával.

A zenei világ mellesleg - mely ebben az időben nyerte el végső formáját - legalább annyira része az "üzenetnek", mint a szövegvilág. Egy klasszikus zenét tanító ismerősömnek egyszer megmutattam pár számot, s legnagyobb ámulatomra egyáltalán nem fogta be a fülét, hanem nekiállt hosszan ámuldozni a különféle ilyen-olyan hangzatokon, melyek állítása szerint az ősi hagyományokon alapulnak, s nem a rockhoz van közük, hanem a hun és magyar dallamvilághoz. Ráadásul mindez ösztönösen. Egy biztos, az általam lefogott disszonáns hangzatok és sehol másutt nem hallható bizarr dalszerkezetek a lehető legtávolabb állnak a mind a megszokott angolszász rock-sémáktól, mind a "hagyományos" német alapú tánczenétől.

A szövegek is fokozatosan mélyültek, s megjelentek a műsorban a magyar történelmi sorskérdéseket boncolgató darabok (Megható, Kínos, Érdekli a fenét!), de a többsége világnézeti indíttatású volt (Egy kis félreértés, Szabadság, egyenlőség, stb. , Szeretem a másokat!) Itt vált az is szokássá, hogy egy Tekintetes Úr műsorban mindenképp szerepelnie kell egy Ady feldolgozásnak is. Ady szellemisége igen közel áll hozzám, s dölyfös magyarságversei remekül illeszkednek a zenekar image-jához is, azonkívül külön szín, hogy Ady prozódiája teljesen más ritmusú, mint a saját szövegeim, s remekül lehet őket kántálni. Az Esze Tamás komája volt az első a sorban, s kár lenne tagadni, páratlanul sikerült. Elképesztő indulat meg energia van abban a számban.
A lemezfelvétel is jól lett időzítve. Amint összeállt a műsor, s eltelt annyi idő, hogy beérjenek a dolgok, máris lehetőségünk nyílt a felvételre. Egy nap alatt nyomtuk fel, s még egy napot szántunk a keverésre. A keverést mellesleg én végeztem saját kezűleg, ezért annyira jók a hangszeres arányok. A legtöbb keverősnek tudniillik semmi érzéke az ilyen zenéhez, képtelen megérteni, hogy egy banda miért akar máshogy megszólalni, mint ahogy a többi csapat a rádióban, s mindenáron jobban akarja tudni, hogy mit akarsz. Szinte harcolni kell, hogy a pénzedért azt halld vissza, amit kitaláltál. Én egy rövid erőpróba után kijelentettem, hogy mutassa meg a négy legfonatosabb gombot, aztán menjen ki a teremből. Így is lett...

Tovább >>> Egy disznóól, mely nem lett felépítve (1997)