Szerencsétlenkedtünk még Szomszéddal (Samodai Tamás) egy darabig, de be kellett látnunk, nem megy a dolog. A zenekar normális működése az ő részvételével sajnos nem tartható fenn. Nagy gondban voltam, nagyon nagyban, mert Szomszéd volt azaz ember, kivel gyerekkorom óta egy hullámhosszon voltam - a név is onnan származik, hogy mivel ő a szomszéd lépcsőházban lakott, ifjú hölgyismerősöm egy ízben e szavakkal kommentálta megjelenését: „Itt van megint a Szomszéd csávó” -, összes korábbi csapatomban együtt zenéltem vele (A Kisangyalban éppúgy ő volt szellemi vezető, mint ahogy később a Tekintetes Úrban én), s számomra ő nem pusztán csak egy gitáros volt. Azt hiszem máig sem tudtam pótolni őt.

Ráadásul pont ez volt az a korszak, amikor a zenekar munkássága már elkezdett hatni, s mind szélesebb körben vált ismertté. Nem pusztán, mint együttes, hanem, mint gondolkodásmód és világlátás. A Tekintetes Úr hatására egy önálló stílus jött létre - képzelem, mennyire szerettek érte bizonyos körökben - amit én (nem teljesen helyénvalóan) antiliberális-punknak kereszteltem el.

Az akkori (és persze a mai) punk - szemben a 80-as évek legendás punk-mozgalmával – bízvást kiérdemelte a „hivatalos punk” kitételt, lévén egész mentalitása abból állt, hogy propagálta (és propagálja) a hatalom üzenetét. Az, hogy létrejött egy magát ezzel szemben meghatározó - nem pusztán ideológiai értelemben! - vett „punk” hullám, gyakorlatilag nekem köszönhető.

Egyszerre csak azon kaptam magam, hogy lakásom átjáróház lett, s zarándokhelye az újra, a másra, a hivatalostól eltérőre vágyó ifjaknak - ebben mellesleg a Genyó Szívó Disztroly sikerének is komoly szerepe volt. Majd minden héten becsöngetett valaki, hogy megmutassa csapatának felvételeit, tanácsot kérjen tőlem, fénymásolt fanzinját tolja orrom alá, vagy csillogó szemmel megvitassa velem az underground mozgalom válságának jeleit. (Utóbbi témakörrel kapcsolatban írtam is egy karcolatot, mely olvasható a Még néhány ötlet a liberálisok pukkasztásához c. kötetben.)

A Csinovnyik halála, Erkölcsrendészek, Szemüvegesek, Gyilkos Zsír, Károly bácsi, Matuska Szilveszter Pajtásai (MSZP), Laura Torzulásai. Ez volt az első hullám, majd jött az Élettér-Elmélet, a Vasárnapi Újság, s utánuk a ma is létező Csermanek Lakótelep meg a Das Kapital. (Utóbbi kettő szerintem ma a színtér két legérdekesebb színfoltja)

A Tekintetes Úr meg, mely ezt az egészet voltaképp elindította, mint mondottam, nem volt üzemképes. Idegesített, kár lenne tagadni. Szinte toporogtam a türelmetlenségtől. Azt hiszem ez lehetett az oka, hogy végül elfogadtam egy zenész ismerősöm invitálását, hogy a stúdiójukban vegyünk fel egy lemezt, majd ő basszusozik rá, csak írjam meg hozzá a számokat. A felvétel - melyet persze félig feketén csináltunk - ideje persze szűkös volt, s ennek a görcsös kapkodásnak eredménye, azaz anyag, mely 2000 őszén „Seregesen senkik jönnek” címmel jött ki, ezúttal CD formátumban. (A számok egy részét szabályosan a felvétel megkezdése előtt fejeztük be.)

Nem szeretem azt a műsort, elsősorban azért, mert a kapkodás, meg a görcsölés szinte sugárzik belőle. (Nem beszélve ugye a míves dobgép hangzásról, melyből voltaképp szintén ki lehet hozni jó dolgokat, ám a Tekintetes úr hangulatához az élő dob jobban illik.) Ráadásul Mecseki Tibi - ő a fentebb említett úr, aki mellesleg a dobprogramokat írta (s értelemszerűen nem Prónay Pál, ahogy azt a CD-füzetben feltüntettem), s pl. a "Beszéljök meg" c. számhoz oly feszes és monoton aláfestést hoztunk tető alá, hogy azóta mindig úgy érzem, élő dobbal képtelenség azt a miliőt reprodukálni. - noha elsőrangú zenész - pusztán technikai értelemben ennyire képzett muzsikussal soha nem dolgoztam még együtt - de egész más stílusban volt otthon, így aztán fura végtermékek jöttek létre. Ha az első négy szám után (Rendet!, Beszéljük meg, A jó ember, Holocaust-kassza) az ember rögtön az utolsóra ugrik (Seregesen senkik jönnek), príma a lemez, meglepőn jól szól, s a hallgató szinte elbúsul, hogy miért is nincs most ebből több. Ám ha végigszenvedi az ötödik és kilencedik szám közötti négyet, tán az élettől is elmegy a kedve. Nem tudom, hogy voltam képes ily fárasztó és unalmas borzalmat a kezemből kiengedni. Nem akarom ezt a Tibire fogni, az én hibám. (A lemezt amúgy azóta kivontam a forgalomból, s ha újra kijön az anyag, az említett öt nótát (a négy szörnyűség nélkül) majd egy CD-n fogom kiadni a 2006-os Énnekem már nincsen szinte semmi vágyam” EP-vel. (Mely - csak megjegyzem -, máris klasszikusnak számít)

Félek amúgy, máig ez a legismertebb Tekintetes anyag, lévén a terjesztés elég profi volt, meg a slágernótát, a Rendet, (Zsandárt közterekre / Kalodát és bitót / Botozással teremtünk majd européer nívót!) Nagyferó jópárszor leadta a Pannon Rádióban. Emlékszem Feró mesélte is anno, hogy egy ízben betelefonáltak a kerületi rendőrkapitányságról, hogy Igen, végre egy együttes, mely a rendről énekel, s nem a huligánkodást propagálja.

Tovább>>> Imre Kertész felképelése