Pozsonyi Ádám
Menü
 
Zenekartörténet
Zenekartörténet : Útban a szélsőség felé (1993-1995)

Útban a szélsőség felé (1993-1995)


Komoly nehézségek árán új dobosra tettünk szert, mégpedig Thék Olivér (Olcsi) személyében. Majd miközben folytak a betanítás fáradtságos, s unalmas hetei, lassanként kezdett kikristályosodni egy új műsor, amelyből később a "Franczia forradalom" született. Mindez együtt járt az én - s ezzel együtt persze a zenekar -, gondolkodásmódbeli, világnézeti érésével, változásával. A jelenséget nem választhatjuk külön az egész munkásságomtól, mert csak folyamatában van értelme vizsgálni a dolgokat, így azt kell, mondjuk, hogy a Genyó Szívó Disztroly fokozatos szemléletbeli változása szinkronban történt a zenekar változásával. Erről a korszakról egy helyütt így emlékezem:


"1990-ben elindítottam egy amatőr lapot Genyó Szívó Disztroly néven, melynek így utólag visszagondolva egyetlen célja volt mindössze: jól lehúzni a keresztvizet mindenrõl, ami „illik”, ami „muszáj”, ami „kötelező”. A lap komoly sikereket ért el, s pillanatokon belül legenda lett - dicsérte a Mozgó Világ, a Magyar Narancs, írt róla a Köztársaság, hívtak rádióba, a tévébe, mindenféle autonóm meg anarchista megmozdulásokra - egészen 1994-ig, a Horn kormány hatalomra kerüléséig. Én kis naiv ugyanis azt hittem, hogy a lázadás felkent apostolai - hozzám hasonlóan - komolyan gondolják az úgynevezett polgárpukkasztást, meg azt, hogy „Minden rendszer rossz”, meg, hogy „Minden politikus hazudik”, és ifjonti hévvel elkezdtem támadni az új kormányt, a liberálisokat, meg az akkortájt kibontakozó, és őrjítő méreteket öltő tolerancia és másság-kampányt.
És ez az, amit nem kellett volna!
Éreztem, amint megfagy körülöttem a levegő. Ismerőseim hirtelen nem köszöntek vissza, a boltok a pult alá süllyesztették kiadványaimat, s pillanatokon belül megkaptam a fasiszta, náci, szélsőséges, antiszemita stb. jelzőket.
De nem baj, nem haragszom érte, sőt, még én tartozom köszönettel, ugyanis ennek hatására kezdett végre kinyílni a szemem, s lassanként rájöttem, hogy kik ezek az emberek, mit miért mondanak, s egyáltalán: Mi a fene folyik ebben az országban." (Előszóféle. Hogyan pukkasszunk liberálisokat? 2003, újrakiadás 2006)

Egyre világosabban láttam az egész undrground mozgalom álszentségét, az un. alternatív kultúra összefonódását a bal-liberális körökkel, a különféle világmegváltó, anarchista mozgalmacskák véleményterrorját, s mindez egyre inkább lökött egy "haladás-ellenes" gondolkodás felé. Majd midőn apróbb kritikáimért kórusban ömlött fejemre a mocsok, a támadás, a gyűlölet, a kirekesztés, annál világosabban láttam az egész összefonódó rendszert, s annál erőteljesebben kezdtem el azt támadni. Az Úgy megvagyok hatva a Franczia forradalomtól műsor már ennek a folyamatnak a gyümölcse. "Inkább én tartozom köszönettel"- olvasható az idézetben. Ez nem csak azt jelenti, hogy ha nem esnek nekem kórusban a libsik, s nem rekesztenek ki mindenhonnan, akkor nem jutok el Szabó Dezsőig, hanem, akkor talán a Tekintetes Úr, az egész világon egyedülálló és páratlan eszmeisége sem születik meg.

Mindez a folyamat tartott 1995-ig, mikor is a zenekar a nevét a fentebb említett okokból Tekintetes Úrra változtattam. Utoljára még elmentünk egy stúdióba, s felvettünk pár régi Gecizők számot, hogy azért legyen egy hivatalos anyag is a bandától, de azt már a megváltozott gondolkodásmódú Gecizők rögzítette. Úgy is mondhatnánk, a Tekintetes Úr felvette az első hivatalos Gecizők demót. Megjegyzem a "Rongáljuk meg a káros szobrokat!" új verzióját - "különös tekintettel járjunk el a buzeráns Ginsberg felett / Verseit felejtsük el, Kerouac az meg itt intellektuelkedett" - nem is fogadta kitörő lelkesedéssel a magát függetlennek, meg tekintélyellenesnek tituláló anarcho-femino-vegeto-liberál csürhe, s azok az emberek, akik még pár éve lelkesen ujjongtak a "Különös tekintettel járjunk el a torz arcú Kölcsey felett" sorok hallatán (Hurrá! Éljen! Mítoszrombolás! Polgárpukkasztás! Botrány!) most zavartan ráncolták a szemöldöküket, s felhívták figyelmemet arra, hogy rossz úton indultam el, nem lesz ennek jó vége. Pedig akkor még csak a közép-európai kultúráról, meg Hasekről beszéltem, s nem a kultúrrendőrségről, meg a nők választójogának eltörléséről. Ettől függetlenül megérezték, hogy gondolkodásom a hagyományok meg az értékek tisztelete felé mozdult el, s frusztrált, beteg kis agyukban az a kis vészjelző azonnal villogni kezdett: Tradíció-tehát érték-tehát-kereszténység-tehát nemzet-tehát ellentétes folyamatok a Mi céljainkkal, mely voltaképp egyenlő a MI uralmunkkal, s a magyarság megsemmisítésével. A Kontroll-csoportos Kistamás László egyenesen így fogalmazott: "Waszlavik is így kezdte. Odáig fogsz eljutni, mint Waszlavik!". Nos, büszkén jelenthetem ki, azt hiszem már túl is szárnyaltam őt.


Tovább >>> A franczia forradalom bűvkörében (1994-1996)

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal