Pozsonyi Ádám
Menü
 
Válogatás CD II.

Genyó Szívó Disztroly punkválogatás (Savanyú Jóska Records, 2003)

Részlet a CD borítólapjáról:

"A kilencvenes évek közepén már nagyon lehetett érezni, hogy gáz van. Az "Óvodás" punk mindinkább kezdett előtérbe kerülni, s lassanként kiszorított mindent. Létrejött a "hivatalos" punk, a jópofa és vicces kis idióták fogyasztó és médiabarát ál-punkja, valamint elszaporodtak azok a csoportocskák, akik látszólag vadul tiltakoztak minden ellen, de érdekes módon ezek csupa olyan dolgok voltak, amik ellen hivatalosan is tiltakozni illett. Ezért aztán arra gondoltam, kéne valamilyen kiadvány, amely megmutatná, hogy másképp is lehet punkot játszani, nemcsak azon az ostoba, szánalmas és a globális világhatalmat teljes mértékben kiszolgáló módon, mint ahogyan azt manapság ezek a magukat valami sajnálatos félreértés folytán punknak valló csoportocskák teszik.

 Így született meg ennek a válogatásnak az ötlete, melynek címéül az akkor még működő és azokban az időkben kellő ismertségnek örvendő fanzinom nevét választottam. Ezen a CD-n a sorozat első két darabja található, a - mellesleg tőlem származó -, eredeti borítógrafikák felhasználásával." 

A Genyó Szívó Disztroly punk-válogatás első része 1995-ben jelent meg - ha jól emlékszem tavasszal -, a második rész pedig 1996 szeptemberében. Míg az elsőn az évtized addigi terméséből válogattam, addig a második részben már az aktuális dolgokat igyekeztem megörökíteni. Kiadtam ezen kívül még egy harmadik részt is 1998-ban, amit majd jelenkori bónuszokkal megtűzdelve ugyancsak szándékomban áll a közeljövőben CD-n is megjelentetni."

A válogatáson szereplő dalok (amikhez természetesen némi közöm van):

Gecizők: Stadtrudndfahrt Budapest (próbatermi felvétel, a legjobb verzió, amit ebből a dalból ki tudtunk hozni. A későbbi stúdiófelvételen sem szólalt meg ennyire páratlanul. A szöveg ugyan nem túl érthető, de a feeling bámulatos.) Az egyik kritikus igen találóan így fogalmazott: "A skizofrén ordítozás és a disszonáns, monoton zene csak felületesen figyelve felmorzsolja az idegeket, de jobban belemerülve el kell ismerni: itt "antidalszerzés" folyt. "Minden ki van találva, kérem". Aki perverziónak hiszi, hogy ezek a számok képesek néhány hallgatás után az ember emlékezetébe vésődni, az ne is foglalkozzon többet az undergrounddal."

Szemüvegesek: Demokrácia (Ezt én követtem el kéd darab magnókészülék segítségével. Kevésnek találtam a normális zenekarok számát és hogy kitöltsem az anyagot, gondoltam összedobok egy dalt félóra alatt. Előbb felnyomtam egy szalagra a basszust, majd azt betettem egy magnóba, megnyomtam a play-t, az eredményre rágitároztam és ordibáltam hozzá, s a készterméket ismét rögzítettem. Azt hittem nem tűnik majd fel. Tévedtem :) Idézet a fentebb említett kritikából: "A Szemüvegesekről lehetetlen eldönteni, hogy Bucó egy alkalmi projectjét fedi a név vagy egyeseknek annyira megtetszett a Gecizők, hogy hangról hangra képesek voltak elsajátítani a stílusukat. Na jó, hangról hangra talán mégsem, mert az eredetit nem érték utol." A demokráciáról amúgy a véleményem azóta, ha lehet, csak rosszabb, s a szöveg - minden primitívsége ellenére - kifejezi a lényeget.

Tekintetes Úr: Szabadság, egyenlőség, stb. (A kazettán valamiért az Alispán dala-ként szerepel, meg nem mondom már miért - koncertfelvétel)

Tekintetes Úr: Régi címkés kőbányai (Egy régi Gecizők szám, itt Tekintetes-ként szerepeltettem, szintúgy meg nem mondom már miért, pontosabban azt nem, miért ezt a régi dalt kellett rátennem, holott volt már egy rakás új - koncertfelvétel)

Tekintetes Úr: Szeretem a másokat! - Koncertfelvétel.

Gyilkos Zsír: Nem kell a modernség! (Egyszámos, alkalmi projekt. Én basszusoztam, Barangó (aki azóta borzasztóan zabos rám és a blogjában egy igen szánalmas anti-náci röffenetet rittyentett a minap ellenem, szegény) szintizett - felváltva, ketten énekeltünk - valamint Tócsa (Sznobkultúra, később Tekintetes Úr) kopácsolt rá. Igazi kuriózum!)

Károly bácsi: Állatfarm "A Frakk ellenszenves nyugdíjasát (melyik nyugdíjas nem az manapság?) megalkotó rajzfilmkészítő valószínűleg sohasem gondolt arra, hogy az általa életre keltett figura majd egy punkzenekar számára szolgáltat nevet. Valójában egy újabb Gecizők klónnal van dolgunk, akik dob nélkül rögzítették a számot" Nos, igen, ezt szintúgy én követtem el, az egyszer már említett szisztéma alkalmazásával. Azt hittem, ez sem tűnik fel...

Durbints Sógor: Hasolló lyókat kívánok! (Szintén alkalmi formáció, bár gyakorlatilag Tekintetes Úr-nak is nevezhető. Szomszéd Csávó basszusozott, én gitároztam, Olcsi, az akkori dobos ütötte pergőt és az Angyal énekelt rá a Csinovnyik halálából.) Ismét idézek: "A Durbints sógor is Bucó zenekarait tekinthette példaképnek. "Hasolló Lyókat!" című daluk természetesen veszélyesen maradi, konzervatív eszméket éltet - még Ady Endre is felfordulna tőle. " Hát igen, az ember nem bújhat ki a bőréból...

 A többször is idézett kritika az anyagról:

http://passzio.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=7729

Ezen kívül még Lénárd László írt - már a megjelent Cd-ról, nem a kazettaformátumokról - a Metal Hammer Sokkoló Extra rovatába egy rövidke, ám elég szellemes ismertetőt. Ezen kívül a "szakma" finoman fogalmazva nem nagyon törte magát a hozsannázással, amin - a korong terjesztését, szellemiségét, fogyasztóbarát voltát, megjelenésének darabszámát tekintve - különösebben nincs is okunk csodálkozni....

 

 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal